Pedagógiai szolgáltatás
Hányszor láttuk gyermekeinket ilyen meggyötörten, unalmasan ülni egy könyv fölött? Ugye ismerős a helyzet? Meg az is, hogy egy egész délután, vagy este képes ebben a helyzetben maradni. A szülő annyit lát, hogy tanul a gyerek. Aztán az eredményei nem azt mutatják. Kezdődik a huzavona szülő-gyerek-pedagógus között.
Muszáj ennek így lenni? Ha huzamosabb ideig ezt tapasztaljuk, annak komoly okai lehetnek.Ne menjünk el egyetlen probléma mellett sem anélkül, hogy ne beszéltük volna meg a pedagógussal.
Pedagógusi, vezetői munkám tapasztalata az, hogy két véglet működik leginkább. Mindig csak az egyik oldalt hallgatja meg a szülő. Ha a gyerekének hisz feltétel nélkül, szidják közösen a pedagógust, ami nem viszi előbbre a probléma megoldását.
Vagy a gyerek meghallgatása nélkül rögtön bünteti, szidja gyermekét, amely szintén csak további problémákat okoz, aztán nem tudjuk, hogy miért fáj a hasa, a feje, nem akar iskolába menni, korosztálytól függően kezdődnek a különböző deviáns viselkedései, és jöhet a pszichológus. Akitől várjuk a csodát, de ez a csoda csak akkor jön el, ha valóban megfogadjuk, és alkalmazzuk a szakember tanácsait.
Ezekben a helyzetekben is két végletet tapasztaltam. Az egyik, hogy az a szülő aki segíteni szeretne gyermekén, megijed a problémától, tanácstalan, esetleg gyenge, és rögtön viszi pszichológushoz gyermekét.
A másik, hogy teljesen elutasítja a szakember segítségét, mondván, ő jobban tudja, mi a jó a gyerekének.
Pedig a két véglet között létezik egy olyan, amely mindig kéznél van, amely mindig meg tudja adni a megfelelő segítséget, tanácsot, ez pedig nem más, mint a korrekt, bizalmas kapcsolat a szülő és a pedagógus között.
Amelyben nem játszmák folynak a gyerekért és a gyerek ellen.
Kedves Szülők! Bízzanak meg nyugodtan pedagósainkban, beszéljék meg problémáikat, mert csak az az ember tud legjobban segíteni, aki szinte a legtöbb időt tölti a gyermekével naponta!
Miért történik meg ez manapság egyre több gyerekkel? Mert csak töltjük az ismeretek sorát lelketlenül szegény fejükbe, de nem tanítjuk meg őket tanulni. Sajnos még mindig - tisztelet a kivételnek- a pedagógusok többsége tananyagban gondolkodik, és nem mer órákat rászánni arra, hogy inkább tanulási technikát tanítson. Pedig ez az idő megtérül.
Ha a pedagógussal történő beszélgetés nem vezet eredményre, keressék fel Stúdiónkat! Megkeressük a probléma gyökerét.
Szolgáltatásaink:
1. Nevelési tanácsadás, amely nem pszichológiai szolgáltatás. Átbeszéljük gyermeke óvodai, iskolai problémáit, és megkeressük a megoldást.
2. Tanulási technikák alsó tagozatos tanulók számára: egyéni, vagy csoportos foglalkozások/ csop. max. 4fő/
3. Tanulásmódszertan felső tagozatos tanulók számára: egyéni vagy csoportos foglalkozások / csop. max. 4fő/
4. Szülői tréning- Hogyan segítsem gyermekem tanulását? Házaspáros, vagy csoportos tréning /csop. max.4fő/
4. Önismereti foglalkozások kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek.
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár ► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com lampaalkatreszek.hupont.hu 2. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól ► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért! lazarasiutmutato.hupont.hu 3. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 4. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését. ► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz. lezaras.hupont.hu 5. Kasza Tamás: Lezárási Technikák ► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ. lezarasitechnikak.hupont.hu ► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR! lavado.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 3. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad ► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk. hiressegek.hupont.hu 4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu 5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 6. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu 7. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon ► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS locsolotomlo.hupont.hu ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu ► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem. victorydekor.hupont.hu 10. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 11. BonitArt ► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is. bonitart.hupont.hu 12. PRO-SPORT ► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. pro-sport.hupont.hu 13. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek ► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér! minden-ami-szorakozas.hupont.hu ► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak. akacdeszka-akackerites.hupont.hu 15. Csak foci ► Az egész foci, semmi más csakfoci.hupont.hu 16. Supernatural ► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem. odaatfans.hupont.hu 17. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666 ► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666. agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu 18. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL ► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT tepesztalatok.hupont.hu 19. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142 ► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok. darazsirtasa.hupont.hu 20. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 21. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 22. Akác fa oszlopok a kertben ► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop akac-oszlop.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu ► Magyarország települései képeslapokon mokepeslapok.hupont.hu 25. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300 ► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300 hulladekudvarbudapest.hupont.hu 26. Rémtörténetek, szellemes sztorik, ijesztő furcsaságok ► Reméljük jól szórakozol az oldalunkon! Jó olvasgatást! remsztorik.hupont.hu 27. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés! ► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése! cirkomester.hupont.hu 28. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST ► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás. murvaszallitas.hupont.hu 29. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA ► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu rkplebania.hupont.hu 30. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN ► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli cirt.hupont.hu 31. Seat Ibiza ,Cordoba,Toledo, Leon ,Tippek ,Trükkök ► Az oldal arra hívatótt h segítsen a Seat gazdáinak seatibizatuning.hupont.hu ► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon! imadjukselenat.hupont.hu 33. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan! olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu 34. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 35. MOBIL KEMENCE GYÁRTÁS, FORGALMAZÁS. T+T KFT. DEBRECEN, Vadvirág u.15/c ► Vissza a hagyományokhoz! Étkezzen egészségesen, megőrizve ételei ízét, felidézve az elmúlt idők hangulatát! Tegye élménnyé a családi vacsorákat, baráti összejöveteleket! A múltunk kötelez! mobil-kemence.hupont.hu 36. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu ► www.DanisRacing.hu danisracing.hupont.hu ► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye ki-suti.hupont.hu 39. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 40. Korrupció az igazsászolgáltatásban ► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt? korrupcio.hupont.hu ► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥ szomruidezetek.hupont.hu 42. Divat őrűltek ► Minden ami divat! :) divat-orultek.hupont.hu 43. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON! ► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron! toyota-alkatreszek.hupont.hu 44. Pedikűr Budapest ► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307 pedikurbudapest.hupont.hu ► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz staroknapjai.hupont.hu ► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik latomszol.hupont.hu 47. Punjab Tanoori Indiai Étterem ► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben. indiaietterem.hupont.hu 48. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről.. ► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno- thenewgeneration.hupont.hu ► Sziasztok! Ez az oldal a legmenőbb énekesnőkkel foglalkozik!! :D Megújultunk! :D Rajta vagyunk a Facebook-on is Sztárok Tárháza néven!! Lécci Like-olj! köszi :D annemcclain.hupont.hu 50. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás ► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu 51. kuti robi ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. robimusica.hupont.hu 52. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170 ► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül! elszivo.hupont.hu 53. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu ► NYARALJON SIÓFOKON, A JÓL FELSZERELT CSALÁDIAS HANGULATU LOLA VENDÉGHÁZBAN, AHOL 4 KÜLÖN BEJÁRATU ÉS "SAJÁT"UDVARRÉSSZEL RENDELKEZŐ APARTMAN VÁRJA A PIHENNI VÁGYÓ CSALÁDOKAT ÉS A BARÁTI TÁRSASÁGOKAT. lola-vendeghaz-siofok.hupont.hu 55. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 56. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 57. Gasztronómia ► Ételek,ahogy én készítem. szalaydenes.hupont.hu 58. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 59. Balos ► Baloldali értékeket képviselö honlap balos.hupont.hu 60. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA ► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/ zsuzsannamama.hupont.hu 61. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők. ► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám! vajdamariann.hupont.hu 62. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás! ► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni. mateparkett.hupont.hu 63. RE - FLEXI - OK ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 64. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen! ► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad! latogatottsagnoveles.hupont.hu 65. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 ► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok. tukoraltaltalanyos.hupont.hu 66. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439 ► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu 67. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan. ► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan. butorok-felujitva.hupont.hu 68. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 69. Egészség, elégedettség ,aktív élet! ► Haás Mihályné honlapja elet-vitel.hupont.hu 70. Érmihályfalvi helytörténet ► Ismerje meg Érmihályfalvát és környékét Kovács Rozália - Gyöngyi helytörténész bemutatásában helytortenet.hupont.hu 71. Irkafirka - Veronika módra ► Légy vidám ! irkafirka-veronikamodra.hupont.hu 72. BABAGYŰJTEMÉNY ► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection babagyujtemeny.hupont.hu 73. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 74. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370 ► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1> polgardibutor.hupont.hu ► Nézz körül kicsit ezen az oldalon,mert jó dolgok vannak itt.Ajánlom a képek menüpontot,hátha valamelyik megtetszik és asztali háttérkép lesz belőle! Jó szórakozást! kissadrian.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!